Nekem az a rész tetszett amúgy, amikor István meghalt és elsétált az angyallal. Meg az is, amikor Imre herceg halt meg. És amikor a várandós nőket táncták, és a gólyalábasok is viccesek voltak már az előadás előtt is.
És.. és.. a legeslegjobb pillanat az volt, amikor a tűzijáték és a Himnusz után pár másodpercig csak iszonyatos, néma csend lett a Hősök terén. Az olyan igazán torokszorító volt ott, a tömegben.
Bele lehet kukkantani itt lent az előadásba, kíváncsi vagyok, kinek mi tetszett belőle.
Azok, akik valamilyen okból nem tudnak eljutni az ünnepségek helyszínére, ne keseredjenek el, hiszen a Magyar Televízió a legjelentősebb eseményeket élőben közvetíti. Augusztus 19-én tehát a tévé előtt ülők is láthatják a Történelmi Gálát Román Sándor rendezésében, Kamarás Iván, Fonyó Barbara, Egyházi Géza és Puskás Peti főszereplésével, augusztus 20-án pedig a tisztavatást követő látványos hadibemutatót nézhetitek meg akár az otthoni kanapén heverészve.
Aki pedig arra a kis időre se szívesen akad le a netről, élő, online kötvetítésben követheti az eseményeket itt a blogon, vagy az mtv.hu oldalán.
Közvetítések időpontjai:
Szent István-Egy ország születése - történelmi gála: augusztus 19. 21 óra
Zászlófelvonás: augusztus 20. 8.30
Tsztavatás és haditechnikai bemutató: augusztus 20. 10.00
Ma tartották a Történelmi Gála próbáját, valamennyi énekes szereplő és a táncosok részvételével. Kicsit mi is belestünk, megnéztük, hogy haladnak, nekem úgy tűnik, teljesen felkészültek a nagy napra. Hoztam képeket is, nehogy kimaradjatok valamiből, meg különben is, ritkán látni Imre herceget és Szent Lászlót tornacipőben.
Ja és még egy jó hír a kartonszékek kedvelőinek (vannak ilyenek, komolyan!): a Történelmi Gálán kartonból készült székeket használunk és aki különösen megszerette a sajátját vagy csak egyszerűen ragaszkodó típus, bátran haza is viheti a székét emlékbe, teljesen ingyen.