2007. augusztus 13., hétfő
Akik már jártak itt máskor is, talán észrevették, hogy kicsit átalakult a blog. Ennek a galériák átrendezésén túl az a fő oka, hogy a Sárkányhajó-verseny, az egyik kedvenc programom, biztonsági okok miatt elmarad. Mindenféle módokon próbáltuk "megmenteni", de olyan szigorúak az előírások, hogy le kellett róla mondanunk. Ilyenkor persze az ember szomorú és csalódott - sokat dolgoztunk vele és nagyon szép lett volna, most meg nem lesz belőle semmi, de fő a biztonság és ezt mindannyiunknak, szervezőknek és versenyzőknek egyformán, el kellett fogadni. (Aki hozzám hasonlóan fellelkesült és érdekelni kezdte ez a különös sportág, javaslom, hogy nézzen szét a Sárkányhajó Szövetség honlapján. Rengeteg a kép, a hasznos információ, az eseménynaptárba pedig mindig felkerülnek a versenyek időpontjai.)
Lesz viszont más program, amit jó szívvel ajánlok: az Új Magyarország sugárút - Fesztivál és gasztrotúra, mindjárt elő is keresem az ismertetőjét.