Nekem az a rész tetszett amúgy, amikor István meghalt és elsétált az angyallal. Meg az is, amikor Imre herceg halt meg. És amikor a várandós nőket táncták, és a gólyalábasok is viccesek voltak már az előadás előtt is.
És.. és.. a legeslegjobb pillanat az volt, amikor a tűzijáték és a Himnusz után pár másodpercig csak iszonyatos, néma csend lett a Hősök terén. Az olyan igazán torokszorító volt ott, a tömegben.
Bele lehet kukkantani itt lent az előadásba, kíváncsi vagyok, kinek mi tetszett belőle.
Azok, akik valamilyen okból nem tudnak eljutni az ünnepségek helyszínére, ne keseredjenek el, hiszen a Magyar Televízió a legjelentősebb eseményeket élőben közvetíti. Augusztus 19-én tehát a tévé előtt ülők is láthatják a Történelmi Gálát Román Sándor rendezésében, Kamarás Iván, Fonyó Barbara, Egyházi Géza és Puskás Peti főszereplésével, augusztus 20-án pedig a tisztavatást követő látványos hadibemutatót nézhetitek meg akár az otthoni kanapén heverészve.
Aki pedig arra a kis időre se szívesen akad le a netről, élő, online kötvetítésben követheti az eseményeket itt a blogon, vagy az mtv.hu oldalán.
Közvetítések időpontjai:
Szent István-Egy ország születése - történelmi gála: augusztus 19. 21 óra
Zászlófelvonás: augusztus 20. 8.30
Tsztavatás és haditechnikai bemutató: augusztus 20. 10.00
Aki méginkább el szeretne merülni a Történelmi Gála kulisszatitkaiban, annak jó szívvel ajánlom a darab ló szereplőinek külön próbáját ma 15 órakor. A nyilvános, jelmezes főpróba holnap 16 órakor lesz a Hősök terén. Egyházi Géza rajongóit is szeretettel várjuk. ;)
Az előadás teljes pompában, tűzijátékkal holnap, augusztus 19-én lesz, 21 órakor. Ezt a Magyar Televízió is közvetíti. És! Tadadammmm! Élő online közvetítés lesz itt a blogon is!
Aki mindkét alkalmat elszalasztja, a Duna parti óriási kivetítőkön az előadás legjobb részleteiből készült műsort láthatja majd a tűzijáték előtt.